Magyar rasszizmus

[admin]

A magyarok a rasszista világelsőségért vívott harcban, szoros versenyben vannak valamelyik éremért. De tulajdonképpen mi is a rasszizmus? Melyik népet gyűlöljük igazán?
A rasszizmus bizalmatlanságot, negatív megkülönböztetést jelent, bizonyos népekkel szemben. Érdekes módon, én magyar létemre, csak saját népemtől értem meg ezt a nem éppen előnyös megkülönböztetési formát.
Tapasztalataim szerint magyar embernek csak a honfitársának a sikere, a társadalmi rangja együttesen az érték. A magyarok az általuk kiváló kategóriába sorolt népekkel szemben, már sokkal elnézőbbek. Legjobban a kapcsolati tőke nélkül mozogni szándékozó, feltörekvő magyarokkal vagyunk rasszisták. /Állítólag a kivételek erősítik a szabályt./ Az ilyen emberekben, konkurenciát, ügyeskedőt, csalót, szélhámost látnak a magyarok.
Magyarországi élményeim hatására 2004-ben, az EU csatlakozásunk első pillanataiban Bécsbe mentem a hazainál szinte, minden területen szabadabb, jobb világba. Bécsi üzletnyitásom után, honfitársaimat is megpróbáltam az üzletembe csábítani. Először is a Collegium Hungaricum portáját kértem, hogy a „magyarok nyilaitól, ments meg isten” angol nyelvű felirattal, és egy magyar nyilas-lovas grafikával készített pólómat, rakják ki a portára. Az ott tolongó fiatal magyar lányok közül valaki kedvesen átvette a pólót és szórólap köteget, majd hozzáfűzte: ez kulturális intézmény, ahol ilyen reklámot nem lehet csinálni, de majd az intézet vezetőjét tájékoztatja a kérésemről. Ezek után senki sem reagált a reklámpróbálkozásomra. Elolvasta valaki egyáltalán a szórólapom szövegét? Nem hiszem. Senkit se izgattak föl öntudatos állításaim, amelyek egyáltalán nem voltak hazugságok! Azt állítottam, hogy a 20-di század egyik legnagyobb kézzel készült cipőkészletét kínálom. /Kis magyar-osztrák-német-svájci-angol-olasz Cipőmúzeum volt. / Ezen kívül ajánlottam még az úgynevezett ÁVH-s kabátokból Magyarországon mesterien átszabott, bőrdzsekiket, használtruhából készült ruha-költeményeimet, és még az általam tervezett több mint százféle pólót, amelyek később az osztrák és a külföldi turisták között nagyon népszerűek voltak.
Nagy meglepetésemre, a zöld pólóra sárga földgolyó grafikával, angol nyelvű szöveggel nyomatott: senki sem akar háborút csak Amerika, vagy az USA a legnagyobb bűnöző pólóimat a new-yorkiak vásárolták a legjobban, akik már az üzletem nevére is ugrottak! A szükségét végző vigyorgó szamár, azért jött be nekik annyira, mert az amerikai demokratáknak szamár a szimbóluma. Többek között üzletem egyik amerikai törzsvásárlója volt a Mozart év New-York-i rendező-kurátora. Persze a magyar szöveggel készült pólók sem hiányoztak a palettából. Mint a teknősbéka szöveggel, egy teknőn kempingező teknősbéka. Tapasztalnom kellett, hogy a magyarok nem szeretik a teknősbékát, mert a kirakatban állandó helyet elfoglaló teknőn kempingező teknősbékából magyaroknak három év alatt egyet sem adtam el, ellenben az osztrákok, külföldiek szerették a mi teknősünket, amelyhez érdeklődésükre büszkén elmondtam, hogy ez egy nagyon szép magyar szó, nem mint a „kemény” német Schildkröte - páncélosvarangy. De mindig hozzáfűztem, hogy a németek Melone-Hut /dinnye-kalap/ szava is nagyon találó, amire nincs is igazi magyar szó, ezért én Chaplin kalapnak, vagy csak keménykalapnak szoktam nevezni Magyarországon a Melonét. Vicces volt még, amikor egy Budapestre tartó kanadai fiatalember kicsit rémült tekintettel megkérdezte tőlem, hogy nem fogják-e megverni Magyarországon, a magyarok nyilaitól ments meg isten - fölirat miatt?
Én az ő meglepetésére mosolyogva, bátorítóan megnyugtattam, hogy Magyarországon a szélső-jobbosok nem beszélnek angolul!
Elnézést a kalandozásomért!
Máris folytatom a magyar rasszizmus elemzésemet. Egy év után bátorkodtam telefonon fölhívni Bécs legjobb cipőkészítőjét azzal a szándékkal, hogy pontosan megismerjem kiváló munkájának a részleteit, s így jobban tudjak az ő remekeiről büszkén beszélni, amikor a kézzel készült cipőkről tartok előadást a vásárlóimnak. Telefonon magyarul alaposan elcsevegtünk a cipőkről, majd a sztár cipész megígérte az üzletem meglátogatását, de ő magyarosan soha sem jött.
A szomszédos utcában lévő magyar military-kereskedő üzletébe, teljesen véletlenül botlottam! Üzletem 11 órai nyitása előtt a nagyon jól értékesíthető kommunista magyar-gyakorló katonai szíjakkal házaltam a military-kereskedőknél. Amikor a magyar szíj említésére úgy megrémítettem a magyar kereskedőt, hogy még az üzletébe se akart beengedni - aztán mégis csak meglágyult a szíve és kiválogatta az öt legjobb szíjat. / Minden hasonló kereskedővel, jobb üzletet kötöttem. / Következő piaci találkozásunknál már meg sem ismert a szomszédos utcai magyar kereskedő - szerintem azzal a gondolattal az agyában, hogy ez megint minek jött ide Bécsbe!? Üzletemben még belém botlott egy helyi tetováló stúdiós magyar férfi, aki magyarul beszélni nem szándékozott, de azért cirka egy órai turkálás után megszánta szegény magyar lelkem, majd 1-2 órán keresztül magyarul elmesélte a kalandjait, életét. Apropó, már üzletem kirakatából látható volt nemzetiségem, hovatartozásom. A beltéri falon a régi Latinovits plakáttól kezdve a legobszcénebb magyar kommunista szerzeményekig minden megtalálható volt. A véletlenül rám találó magyarokon kívül még célzottan megtaláltak üzletemben a Bécsben élő gyermeküknek apukát kereső 40-es magyar hölgyek is, akik látva az üzletem vergődését, nem jöttek többet.
Visszatérő magyar vásárlóim kivétel nélkül magyar gyökerekkel megáldott, magyar cuccok között romantikázó kedves emberek voltak. Akadtak azért még rejtélyes múlttal megáldott, rejtélyes szándékú honfitársaim is. Üzletem bezárása előtt megtalált egy budapesti vállalkozó nyomtatópatron értékesítési szándékkal. A vállalkozó 8 hónapig etetett az üzlet átvételével, amihez én feladatul kaptam, magyar kisegítő dolgozót keresni. Hirdetésemre tőbb mint harmincan megtaláltak interneten, telefonon, de személyesen senki sem! Fura módon, én minden bécsi magyar írásra, szóra, üzlethelyiségre örömteli kíváncsisággal reagáltam, kutattam...
A kirakatomban lévő, Yugo pólóra szinte mindegyik felém kószáló szerb, horvát, szlovén, bosnyák, sőt még albán is reagált, vásárolt. A Yugo segítségével megtalált horvát rendező, ausztriai szlovén zenészek, sőt még szerb női barátságom is szövődött, némileg a Yugo-szimpátiám hatására. Érdekes módon mégsem a Yugo volt a legpopulárisabb autós pólóm, hanem a minden nemzettől fölkapott Trabant! Bár egy tudatlan amerikai fiú megkérdezte tőlem, hogy honnan származik ez az autó szerzemény? Sajnos a fehér polóra nyomott csodaszép Skodából a fehér alapszín miatt, nem sokat adtam el.
A nagyon rossz helyen bérelt üzletemet, megint csak a zsidók találták meg leggyakrabban Bécsből, New-Yorkból, Izraelből, néha Magyarországról is, ámbár a Magyarországról jötteknek nem tetszett a határtalan ragaszkodásom a régi európai cipő, ruha-különlegességekhez és az általam kreált szigorúan európai póló motivációk sem. Egy alkalommal még a zsidó - osztrák Orange rádióriportot is készítetett velem, de nem tetszettek neki az én nem várt válaszaim. Ezek után se rádióriport nem lett az üzletemről, se üzletajánlat a bécsi magyar műsorban, semmi…
Megtalált engem még Bécs legjelentősebb osztrák young-fashion üzletláncának a tulajdonosa is. Nagyon tetszett neki az üzletem, s ahogy meghallotta a pince iránti rajongásom, meg is hívott személyes találkozóra a Stephans dóm és az opera között lévő egyik üzletébe, ahol kedvező áron fölajánlotta az üzlete pincéjének a bérbe vételét. Ha ezt megteszem, ma nincsenek anyagi problémáim, mert Bécs lehető legjobb helyén lenne az üzletem, ahonnan reklámozhattam volna, vásárlókkal tölthettem volna föl a csapnivaló helyen lévő régi üzletemet. Örültem a nagyszerű ajánlatnak, de teli voltam kételyekkel. De azért megpróbáltam segíteni egy Szombathelyen becsődölt régi barátomnak a közös üzemeltetéssel, amiről őt az akkori szombathelyi munkaadója lebeszélte. Mással, már nem akartam az egészet, hisz már tervbe volt a német nyelvű fórumom, amely kegyetlenül elítéli Izrael politikáját, bírálja a zsidó világuralmi törekvéseket. Honnan tudtam, hogy az üzletlánc tulajdonosa zsidó? Amikor találkoztunk Resch úr dóm melletti üzletében, s ő meghívott egy kávéra, majd nem a témánkhoz kapcsolódóan előadta, hogy ő dollárral is üzletel! Ebből már számomra érthető volt:
Ő nem igazán üzletelne, éppen a bizonytalan dollárral, ha New-Yorkból nem kapná az információkat a dollár várható eséséről, emelkedéséről és egyebekről... Egyébként is, melyik osztrák ruhakereskedő üzletel éppen a bizonytalan dollárral?
Nézzünk csak vissza budapesti zsidós-múltamra!
Volt egy csodálatos hajóm a Parlamenttel szemben, ahol a vízbemerülés nagyon drága volt, mert a Duna legjobb részén a szabad kikötőket egy zsidó férfi birtokolja. Közel egy évig bírtam a lekopasztásom, aztán elmenekültem a normális budapesti helyen nem kiköthető hajómmal, majd közel egy évig Nagymaroson dekkoltam. Ezek után évekig Győrben pihentettem a csodaszép hajót, amelytől nem kis vagyonvesztéssel sikerült megszabadulnom. És mit gondoltok, ki vásárolta meg tőlem a kis szépséget? Egy győri zsidó szállodatulajdonos hölgy. Jaj, de örültem a már rég várt válásnak! Bár a válásom csak a szépséges hajómtól történt meg, mert a magukat népnek nevező gazdasági maffia továbbra is meghatározta budapesti életem. Megtrükköztek még egy üzletnyitási engedélyt nélkülöző, számla nélküli bérleti-joggal - két millió forintért. Persze én újból naiv voltam, amikor kiadtam a pénzt a kezemből számla, üzletnyitási engedély nélkül... Sok tekintetben, mégsem panaszkodhatok a „ zsidó kisebbségre”, mert ők mindig megtaláltak, észrevettek, tiszteltek. Budapesten reklámoztak agyba-főbe, amíg a magyaroknak soha sem kellettem. Amikor a Goethe Intézetben előadtam a képzőművészeti projekt-tervemet, azt a magyar munkatárs élből elutasította az ismeretlenségem miatt! 2004-es EU csatlakozásunk napján a Magyar Találmányi Hivatal szervezett egy képzőművészeti kiállítást, amiről a Kossuth Rádióból informálódva azt hittem, hogy szerencsés vagyok az időponttal és a témával, mert az én találmányommal kombinált német témájú képzőművészeti alkotásomnál jobban passzoló projekt nem is lehetett volna a kiállításon. Ennek ellenére a pályázatomra még egy elutasító levél sem érkezett, amíg a zsidó-lobby a megszólításuk után, azonnal támogatta az előbb említett tervem, egy kiemelt újságcikkel és az én német nyelvű előadási lehetőségemmel a Goethe Intézetben. Csak én hülye, szükségtelenül megint belekevertem a véleményemet Amerikáról, Demszkyről, aztán ők megint elfelejtettek… Fura módon, Budapesten eltöltött 10 évem alatt a legértékesebb barátnőim, szinte kivétel nélkül zsidóknak nevezték magukat, csak én őket mindig megvádoltam Magyarország anyagi lehúzásával, a droghasználat támogatásával populista okokból, na meg hasonlóakkal.
Viszont nekik kifejezetten tetszett, amikor a magyarokat kritizáltam…
A végére már csak az önkritika gyakorlása maradt! Nagyon érzékeny, naiv egóval rendelkezem, ami gyakran szabad prédává tett a kommunista gondolkodástól szabadulni nem szándékozó magyaroktól, s így idővel állandó védekezési reakcióval az agyamban én is magyar rasszista lettem.

[zsanzsak]

Üdv!

A magyar rasszizmuson belül van egy ág: senki sem lehet próféta a saját hazájában.
Kivéve, ha kellő mélységig benyal a megfelelő embereknek.
Szinte mindenki azt keresi, miben vagy rossz, hogy lenézhessen. Persze csak azért, mert neki van kisebbségi komplexusa, és ha találni vél valami általa lenéznivalót, jobbnak érekheti magát tőle.
Emberek! Próbáljuk már meg az értékekben felfedezni a felhasználhatóságot!

zsanzsak