Az óvári kommunista kultúrairányítók, nagyon sok pénzzel, a vörös harcmodor minden rejtett eszközével védik, hogy ne legyen ebben a rendkívüli lehetőségekkel megáldott városban tömegeket megmozgató XXI. századi kultúra.
A magyar pártok hívői, még mindig ott rejtegetik a zsebükben azt az átkozott vörös csillagot! Ezért kellene a demokrácia keretein belül, a város széles rétegeit átölelő civil-szervezetekre bízni Mosonmagyaróvár kultúráját, meg annyi minden mást! Értsétek már meg, a kommunista demokrácia módszereivel nem lehet kapitalista demokráciát, kapitalista kultúrát létrehozni! Vagy mondjuk ezt, éppen a vezéreinknek?
A jelenlegi óvári tanács művelődési osztálya még mindig, évi több százmillió forintból, nem kevés rossz, felesleges kulturális programokat, beruházásokat tervez, bonyolítat le. Hatalmas ráfizetéssel kulturális intézményeket működtet, amelyeket még a kommunista Magyarországon kimaradhatatlan presztízs beruházásokkal megspékel, majd a mutyizós kommunista demokratákkal megszavaztatja azt, és végül a hozzájuk közel álló csoportoknak, vagy saját magának átjátssza.
A programokat minden korosztály igényeinek megfelelő fiatalos dominanciával kellene kialakítani. Mosonmagyaróvár hatalmas kulturális igénye, rajtunk kívül köszönhető még az egyetemnek, több száz jó anyagi körülmények között itt élő fogorvosnak, és egy fiatalos, lendületes Pozsony szomszédnak. Itt van még tőlünk 30 kilométerre, Közép-Kelet-Európa legnagyobb fapados forgalmát lebonyolító reptere, és még Schwehat sincs messze. A hegyeshalmi határátkelőről, Közép-Kelet-Európa kapujáról már ne is beszéljünk! Fantasztikusan jó elhelyezkedésünket már a júniusi Nickelsdorfi Pop Fesztivál bécsi szervezői is észrevették. Miért nem kapcsolunk mi is valamilyen kis attrakciót, ehhez a 200 ezer fiatalt vonzó rendezvényhez? Mondjuk egy középkori–falut a várban, aztán jövőre már egy középkori EU falut, falvakat a vár környékén, ahol minden nemzet fiataljai egy zárt sátor-táborban reprezentálhatnák a középkori kézműves szakmáikat, mutatványaikat, népzenéjüket és hasonlóakat. Itt még megjegyezném, hogy új, más kultúrára a fiatalok rendkívül nyitottak! Sajnos a mai Mosonmagyaróvári programok jelentős része, konzervatív, a múlt század igényeinek megfelelő, 1-2 helyiségre koncentrált, és még rendkívül korlátoltan szervezett is.
Tulajdonképpen, a 89 előtti kommunista-diktatúra ért el hibákat, de követett el eredményeket is. A kultúrházakat eredményként követték el. Sajnos a mai kommunista-demokrácia hatalmon lévő pártjai közül, populista, mutyizási okokból egyik sem akarja az intézményeket, úgy kapitalizálni, hogy azok az államkasszába valós bevételeket is termeljenek, hatalmas kiadások helyett. Pedig, a szép kis Mosonmagyaróvár a már említett kivételes elhelyezkedése mellett, még Közép-Európa legnagyobb fogorvos-centruma is, Karlovyvaryval együtt. Na, meg van még Óvárnak egy remek gyógyfürdője és szomszédos Szigetköze is. Tavaly augusztusba mégis el voltam szörnyedve a fürdőben, a vendégek hiánya miatt! Pusztán csak azért, mert a szlovákok szabadságra mentek! Mosonmagyaróvár az egészség-turizmusa mellett, nem tud a sok kis hoteljába nyári vendégeket fogadni! Nincsenek itt fesztiválok, kongresszusok, de semmilyen apró esti rendezvények sem a vendégek szórakoztatására. Értsük már meg, ma a turistákat csak rendezvényekkel lehet igazán vonzani! Az óvári kultúrházakat miért kell rejtegetni a turisták elöl? A több éve itt élő nyugdíjas osztrákok, nem ismerik a Flesch Károly Művelődési Ház szerény, csak magyar nyelvű programját. A könyvtár kevés német nyelvű könyveiről, újságjairól sem tudnak.
Akkor egy kicsit vesézzük ki az előbb említett intézményt! Először is, ha a bérbe adó saját tulajdona lett volna a kultúrház, akkor a bérbeadást nem csak szűk belső körökben hirdeti meg, hanem mindenképpen az egész Magyarországon. Sőt, a bérbeadó kampányolhatott volna még Pozsonyban a média-művelődés területén dolgozó magyar, szlovák fiataloknak, akik biztosan lehetőséget láttak volna a hatalmas, olcsó infrastruktúrával rendelkező, szomszédos óvári kultúrház működtetésében, annak üzleti, kulturális fölvirágoztatásában. Jelenleg, fura módon a közös folyosó ellenére különvált a művelődési ház a könyvtártól!? Hogy mennyiért van bérbe adva a művelődési ház, az biztos szigorúan titkos egy állami intézménynél! Miért nem tudhatunk mi a bérleti díjról, hisz egy állami intézménynek minden magyar polgár a tulajdonosa!? Én sok mindent nem értek a KFT működésével kapcsolatban. Például azt, hogy miért alkalmaz egyszerre a bejáratnál, egy portás és egy információs dolgozót a művelődési ház? Miért nem lehet a jó külsejű portás hölgyre bízni az információt is? Hogyan tudja a KFT, ezeket az extra költségeket finanszírozni? Aztán az irodába már be se kuksiztam. Lényeg az, hogy az egész KFT pontosan úgy működik,mint a kommunizmus idején. Még azért arra is kíváncsi lennék, hogy mennyibe kerül Mosonmagyaróvárnak a könyvtár extra működtetése? Szerintem, évente legalább 50 millió forintot kóstál a 8 irodai dolgozóval rendelkező könyvtár, de minek? Ha a művelődési házat üzemeltető KFT a könyvtárat is működtetné a vállalkozásában, akkor neki nem kellene plusz irodai alkalmazott. Az egész könyvtárat bekameráztathatnák, amit az egyik kedves ruhatáros nénivel állandóan figyeltetni lehetne. /Így a mainál minden helyiség sokkal jobban áttekinthető lenne./ A legalább este 10-ig nyitva lehetne a könyvtár internetes szobája, ahol a helyi egyetemisták a kiszolgálás mellett saját zenéjük reprezentálásával tudnák színesebbé tenni az egész intézmény működösét. A könyvtár alsó szintjére az internet szobával szemben, ki lehetne egy kis kávézót, amelyből a személyzet kicsit szemmel tudná tartani a fogyasztás nélküli, szabadidejüket töltő fiatalokat. Ezzel a kultúrház betölthetné igazi szerepét, polgárok közösségi együttlétét költségek nélkül. Ügyes működtetéssel a könyvtár még egyedül is, nyereséges vállalkozás lehetne a művelődési házhoz tartozás nélkül. Vagy jobb nekünk a kommunista működtetéssel a plázákba űzni az ott csak megtűrt nem fogyasztó fiatalokat, akik a helyüket keresik a világban? A kultúrházban sokkal hasznosabban tölthetnék a szabadidejüket, mint folyton a fogyasztásra ösztökélő plázákban. Térjünk csak vissza egy kicsit megint a gazdasághoz!
A könyvtár bejáratánál lévő WC-ben még márciusban is, állandóan szauna meleg szokott lenni. A szaunával párhuzamosan az elszívó berendezés is működött! Furcsa kapcsolás, nem igaz? Ja, és a villanyok is gyakran égnek. Persze ez nem számít, van itt pénz bőven! Ha ezt egy „szegény vállalkozó” üzemelteti, akkor ő mozgásérzékeny kapcsolókkal szerelteti föl a WC helyiségeit. Még egy fura dolgot figyeltem meg: sem a kultúrházban, sem a könyvtárban még számlát soha sem kaptam, de nem is láttam!
Például a februárban rendezett Valentin napi bálon, a KFT legalább 10 millió forint bevételt forgalmazott a belépőből – ruhatárból – büféből, látható számlaadás nélkül. Persze a kommunista cégeknek, még ma sem szokás számlát adni, adózni, nem így van? Igen, ha a kommunista Magyarországon, nem lennének törvényen felüliek, akkor nem kellene a kis embereket sanyargatni, és szinte azonnal megoldódna az állam túlköltekezési problémája. Csak a Flesch Művelődés Ház + könyvtár kapitalista működtetéssel, évente legalább 100 millió forintot takaríthatna meg Mosonmagyaróvárnak, és még sok-sok millió forint adóbevétellel is megajándékozná a költségvetésünk kasszáját. Továbbá, ha még kihajtana a piacra a bérbe adható Fehér Ló is, akkor megint nyerne minden területen Mosonmagyaróvár,és az államkassza. Apropó, tegnap hallottam, hogy 56-os múzeumot akarnak építtetni Óváron. Ez egy óriási luxus, a mai gazdasági helyzetben, amikor a régi pártházban, a művelődési házban, sok-sok üres felhasználható helyiség van. De miért ne lehetne a könyvtár irodahelyiségeiben az 56-os múzeumot kialakítani? És akkor még a 8 közalkalmazott bére is megtakarítható lenne. Szerintem az 56-os múzeum, nem a szerencsétlen 56-os hősök kedvéért lett kitalálva, hanem valaki egy „kis- pénzt” szeretne keresni a beruházáson, vagy csak nyugdíjig tartó munkahelyet akar teremteni magának, de lehet mindkettő egyszerre is!
Azért, ebben az országban nem csak a politikusokkal van ám a baj, hanem a birkanyájjá vált magyarokkal is. Ezek után melyik külföldi fogja elhinni a jövendőbeli 56-os múzeumban, hogy itt Mosonmagyaróváron 133 protestáló embert öltek meg a kommunisták!?
Ma néztem Márai darabját "A gyertyák csonkig égnek"-et. A darab szünetében kezembe került egy Flesch programfüzet, amelyből gyorsan megfejtettem a művelődési ház titkát: nonprofit KFT! Ez egy adómentes, számlamentes, szociális vállalkozás, állami támogatással. A nonprofit vállalkozás miért kér 2800 forintot egy színházjegyért? Miért dolgoztathatnak a rendezvényeiken számlaköteles alvállalkozókkal, amelyek nem adnak számlát? Egy győri szállodatulajdonos mondta nekem, hogy ma a legjobb üzlet az alapítvány, mert az adómentes, és még támogatásokat is össze lehet szedni hozzá. A szállodatulajdonos havonta szervez a mozgássérülteknek egyszer-kétszer gyógytornát, és a többi rendezvény bevétele számla, adó nélkül megy a saját zsebébe.
Kis butácska! A nonprofit KFT sokkal jobb a kis vacak alapítványodnál! De nézzük csak a nonprofitot! Most már értem a Valentin napi bál működését! Szerintem a ruhatáros, büfés vállalkozók valakinek nagyon hálásak voltak a működési lehetőségért, aztán még ott volt a belépő elszámolás is...Vagy a mutyizás egész más változata állt itt fönn? Nem tudhatom!? Lényeg az, hogy a művelődési ház sok-sok felesleges irodai alkalmazottját, az épület energia költségeit és a többi költségeket, ki fizetné más, mint az állam bácsi, nem pedig a nonprofit vállalkozás! Így már a művelődési ház a könyvtárral együtt, akár évi 200 millió deficitet is ki tud gazdálkodni városunknak - és ott van még a Fehérló is. Nagyon ügyes a városvezetés! Képzeljétek, ma hallottam a hamarosan megépítendő CSODÁK PALOTÁJÁRÓL! Mit szóltok hozzá?
2009 09 10
Ma fedeztem föl,hogy a Huszár Gál könyvtárnak Mosonmagyaróváron még 3 fiókkönyvtára is van.Ez igen!Valószínűleg Mosonmagyaróvár, könyvtárak területén világrekorder.Szerintem hasonló méretű város nem képes ilyen összegeket költeni könyvtárakra,vagy ti ismertek Mosonmagyaróvárnál gazdagabb várost?
2009 10 13
A mosoni könyvtár közelében javítattam az autómat,s így igyekeztem a várakozást hasznosan,költségek nélkül a helyi könyvtárban eltölteni.
A nagyon kedves nyugdíjas hölgy segítő szándékának elutasítása után helyet foglaltam a szűkös választékú sajtó-asztalnál,ahol több órai magányos olvasásom mellett a gyér ügyfélforgalmat is megtapasztalhattam.A központi könyvtárhoz hasonlóan itt is csak a fizető internet-asztalok az igazán népszerűek.
Elmélyült olvasásomból két fiatal érkezése ébresztett föl!A fekete hajú fiúk a könyvtár ajtaját western kocsmák csapóajtójának nézhették,mert nem szándékozták becsukni,amikor a kasszánál helyet foglaló hölgy,szigorúan utasította a számomra könyvtárba szokatlanul látogató fiúkat az ajtó bezárására!Meglepetésemre ők szótlanul be is csukták az ajtót,majd az internetnél foglaltak helyet.
Na végre!Kocsma,játékgépek helyett,kutúra vagy mifene!?
Igen ám,csak a "könyvtárnak" nevezett intézménynek köszönhetően, a mosoni városrészen képtelenség lenne egy kis internet-café magánvállalkozói üzemeltetése, az "állami vállalkozás" árromboló hatása miatt.Minek is ide magánvállalkozás,hisz van ennek az országnak bőven pénze,ilyen állami pénzből évente legalább 10-20 millió forinttal támogatott Mosoni Könyvtárnak nevezett APEH ellenőrzés nélküli állami "kis-vállalkozásra"!?
